random_image1.jpg

Dr. Szabó Attila irodaházunk jogásza 

Olyan irodát kívántam létrehozni, melynek tevékenysége lehetőleg a jogterületek egészét ügyfélközpontú, illetőleg szolgáltatási jelleget hangsúlyozó szellemiségben fogja át. E célhoz optimálisan illeszkedik a DABASI IRODA és SZOLGÁLTATÓHÁZ, így amikor felkért a cégvezetés a HÁZ jogi teendőinek ellátására, rövid mérlegelést követően mondtam igent.

Jogászként 2003. évben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem. A SZABÓ ÜGYVÉDI IRODA alapítója vagyok, az irodát 2009. évben Dabason nyitottam meg. A székhely választásában döntő szerepet játszott a családom múltja, és az is, hogy magam is „dabasi” vagyok…..

Az eltelt időben kialakult gyakorlat alapján az alábbi fő tevékenységi köröket tudom meghatározni:

  • ügyfél-érdekeltségű jogi képviselet
  • cégeljárás, alapítás- változási eljárás (elektronikus eljárások)
  • ingatlanügyek (adás-vétel, ajándékozás, zálogjog, végrehajtási ügyek)
  • termőföld adásvétel és az eljárással kapcsolatos ügyintézés
  • végrendelet szerkesztés, képviselet hagyatéki eljárásban és öröklési perben
  • kölcsönszerződések, zálogszerződések, bérleti-szerződések
  • teljes követelés-kezelés, a felszólítástól a végrehajtásig
  • házassági bontó- és vagyonjogi perek, igényperek, polgári perek
  • büntetőeljárásokban meghatalmazáson alapuló képviselet (védő, jogi segítő)
  • okiratszerkesztés, ellenjegyzés, elektronikus aláírás stb.

A fenti jog-területeken naprakész jogi ismeretekkel és napi szintű gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezem, az ügyvédi titoktartásra is tekintettel referenciáim név szerinti felsorolását mellőzöm.

Hivatásom gyakorlása során kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy Ügyfeleim bizalommal és bátran forduljanak hozzám problémáikkal, amelyek megoldása során pontos, hiteles, jogszerű, szakmailag felkészült és egyben rugalmas jogi képviseletet kaphassanak.

 

                                                                                                      Dr. Szabó Attila ügyvéd

Keressen minket

Munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

Elérhetőség

2370 Dabas
Szent István út 60.

Telefon:

+36 30 219 7832 H-P 8-16-ig

Email:

dabiszdabas [kukac] gmail.com